KÖZSÉGÜNKRŐL

Pakod község Zala vármegyében, a Zalaszentgróti járásban.
Wikipedia.org

Fekvése

A község a Zalai borvidékhez tartozó Csáfordi-hegy nyugati lábánál, a Zala folyó két partján, Dötktól északra, Zalabértől délnyugatra terül el. Központján a Sümeget Zalaegerszeggel összekötő 7328-as út halad végig, ebből a településen ágazik ki a csak Dötkre vezető 73 205-ös út.

Vonattal megközelíthető a Bajánsenye–Zalaegerszeg–Ukk–Boba-vasútvonalon.

Története

Pakod Árpád-kori település. Neve már 1211-ben említve volt egy a pannonhalmi Szent Benedek rend történetéről írott könyvben Pocud (Pokod) néven. 1230-ban pedig egy oklevél írt Pakodról, illetve a Pakodtól északkeletre fekvő Barabás nevű településről. Ez az okmány részletesen leírta Barabás települést, melynek volt két malma, egy hídja, amelyen emberemlékezet óta a birtokos hídvámot szedett. Barabás, Barlabás vagy Barlabás hídja az 1200-as évek közepe előtt a Szentgróti család birtoka volt, melyet 1247-ben a család a Türjei egyháznak adományozott; az ő birtoka maradt 1945-ig.

14. században előbb a Türjei nemességből való Bériek, majd a Kőszegi család leszármazottai, a Kokasok, végül az ugyancsak Türjei nemzetséghez tartozó Szentgrótiak szerezték meg a falu egy-egy részét.

Batthyány család levéltárának irataiból kitűnik, hogy a 14. században megkülönböztetésként létezett Egyházaspakod is, amelynek temploma is volt. 1419-ben templomának papja Miklós fia Miklós volt, majd 1437-ben Kelemen, 1442-ben pedig Mihály.

1567-ben az első Zala vármegyei törökdúlás alkalmával az egész falu leégett, de 1572-ben már megint másfél portát jegyeztek fel, a település régi birtokosai ekkora már nem voltak meg. 1592-ben a falut újra felégették a törökök, de hamarosan ismét újraépült.

1707-ben a kuruclabanc háború alatt a falu egy tűzvészben ismét leégett, ekkor elpusztult fából készült temploma is. E második templomának pusztulását egy harang élte csak túl, amelyet 1677-ben öntöttek. E harang felkerült a jelenleg álló, harmadik temploma tornyába.

1769-ben 619 lakosa volt, száztizenkettő családdal, melyből negyvenegy nemesi család volt. A falu nagyobb részének birtokosai ekkor a Festetics grófok és Zalabéri Horváth József voltak.

1783. március 31-én tűzvész pusztított a faluban: kilencvennégy házból harminckettő leégett, majd 1795-ben nagy árvíz öntötte el a falut: az egész település vízben állt, hidakat, házakat, malmokat döntött össze az anyakönyv fennmaradt bejegyzései szerint.

20. század elején Zala vármegye Zalaszentgróti járásához tartozott.

1910-ben 1298 lakosából 1247 magyar volt. Ebből 1274 római katolikus, 14 evangélikus, 10 izraelita volt.

1919 után a fehérpapok a türjei szerzetesrend birtokából hasították ki azokat a telkeket, melyeken a mai Barabás újfalu felépült.